Nem ismerek nálam emócionálisabb embert, akit ennyire lehetne motíválni egy kis szeretettel, és ennyire taccsra lehetne tenni a szúrkálásokkal, a basztatásokkal, és pozitív visszajelzések hiányával.

Eddig életem 4 ciklusra bontható (van a kék, rózsaszín... muhaha) no de tényleg van a nagymarosi, ami jobbára arról szólt, hogy vakok között a félszemű is király alapon kítűnő voltam mindenből és mindig nulla erőfeszítéssel a legjobb voltam. Sokak utáltak is ezért, de volt egy múzsám, az osztályfőnököm MGM, aki úgy és olyan elfogadóan szeretett, hogy mindennel és mindenkivel meg tudtam küzdeni, aki bántani próbált. Akkor a belső energia az iskolai sikerekből lett, ami pedig az ő szeretetéből táplálkozott.

Volt a második a gimnázium. Toldy Ferenc Budai Fősznob Gimnázium. Parasztivadék a doktorivadékok közt. Egyetlen vidéki gyerek. Ha egy szóval jellemezném a "küzdelem" volt az. Mindig nagyon határozott világképem volt, hogy mi jó és mi nem jó. Ugye csak fekete és fehér szín létezik a többi halucináció :) és itt volt 47 ember aki máshogy gondolta mint én. Nem volt már MGM, voltak kicsik múzsák, de egy igazi sohse. 4 évbe telt mire igazi tiszteletet kaptam, mire a "messzi északi barátból" elfogadott ember lettem, és ehhez az kellett, hogy egyenként bebizonyítsam mindenkinek, hogy az élet célja, nem a pénz, és nem is a diploma, meg a ház, meg a bullshitek, hanem a boldogság, és ehhez viszont lélek kell. Voltak milestone-ok amikor ebben kaptam igazságot. A 48-as osztály ugye sejtjük nem egy nagy szerető család volt. Voltak a klikkek, voltak a "lélektelenek" voltak a "hippik" voltak a "kockák" meg voltak a nem klikkesedő "kitaszítottak". A legjelentősebb ilyen klikk a "lélektelenek" voltak. Ők voltak azok akik 14 évesen pontos életpályát láttak maguk előtt, akiknek huszad íziglen mindenki diplomás volt a családban, ők voltak akiket a szüleik azért irattak ide mert "fiam szükséged van a kapcsolatokra" és ennek megfelelően a szülők is a gyerekek által kaptak új üzleti kapcsolatokat. Hosszú evolúciós fejlődés végére, én egyik csoportnak sem voltam törzstagja, de mindenhol elfogadtak valamelyest, ami egy gimnáziumban a partikra való meghívásban manifesztálódott. Így hát beleláttam a "lélektelenek" világába. Mindenkit a testi adottság alapján kritizáltak maguk között is, úgy barátilag,  volt "kicsi" is egy 168 centis ügyvédjelölt személyében (akinek szerintem itt eldőlt a sorsa) és itt volt az ominózus milestone is amikor az egyik lélektelen a másik lélektelent úgy barátilag "kétajtósszekrénynek" becézte. A "kétajtó" jelen esetben lány volt, kicsit Dobó Kata designnal, és hát a csöpp 180 centi nála olyan 70 kilóval párosult. No most ezen mindig jól elkacarásztak. A lány gazdad volt és befolyásos, apja ügyvédje egy gyorsétteremláncnak, míg amikor ő bejött egy új hajjal, és megkérdeztük hol vágatta le, akkor azt mondta, egy családi jóbarát járt náluk. Hajas L.nek hívják. Szóval volt mit a tejbe aprítani, zöldgránitból volt a padlójuk 1997-ben!, de ő az öltözködésével lázadt ezellen. Manuart-ot hordott ami a szakadt design kurvadrága verziója. És akkor az egyik nap mit látok. Pityereg a csaj. Hoppá hoppá! Sírás a lélektelenek között. VATDAFAK? Szerintetek miért sírt? Elszakadt a cérna a "kétajtósszekrényeszés" miatt, romokban hevert az önbizalma, nem érezte magát nőnek, és legfőképp szépnek nem, pedig semmi gond nem volt vele amúgy. Az isten azért teremti a 190 centis faszikat, hogy lelket öntsenek a méretük miatt megcsuklott 180 centis nőkbe. Nagy diadal volt ez. Kiderült a hamissága, a hazugsága az egész lélektelen bandának, kiderült, hogy azok is emberek, akiket gyerekkoruk óta úgy neveltek, hogy nem szabad érezni, és szeretni, mert az a gyengeség jele. És itt rendet tettem magamban. Rájöttem arra, hogy az embert kell keresni, az embert legegyszerűbb a hibákban megtalálni és ezzel, hogy bebizonyítódott, hogy ők sem tökéletesek, nekem határozottabban jobb lett. Lett önbizalmam, és egy jó hőszivattyú (az az eszköz ami akár a külső hideg levegőből is ki tud nyerni fokokat és fűteni vele, a hűtő is például így működik, bentről kiveszi az energiát, és kint elfűti) módjára tudtam energiát nyerni a negatív energiából, de nem véletlen drága dolog a hőszivattyús rendszerek lakásfűtésre, mert azért ez nem könnyű, és fárasztó.

Így hát gimnázium után ahogy csak lehetett dolgozni akartam és visszakerülni a valódi társadalomba. Szentül hittem, hogy van valami ami jobb, mint Nagymaros, és jobban szerethető mint a gimnázium. És elkezdtem dolgozni. Hiába volt majdnem kitűnő az érettségim elegem volt az értelmetlen tanulásból és a zacsiban felnőtt "lélektelenekből".

Mint kiderült az álmom, ami volt létezett. A dolgozó fiatalok között megtaláltam önmagam, esendőek voltak, valós problémákkal, és igazi örömökkel. Életem első és igazi barátságai itt köttettek. Ebben az időszakban történt a legnagyobb hiba kijavítása is. Szüzen sikerült érettségizni. Másik kb 30 emberrel. Sürgősen valós emberi kapcsolatokat kellett kialakítanom a női nemmel. Ami kisebb zökkenők után másodikra sikerült is, a párommal 8 éve szeretjük egymást, férj feleség is lettünk, és gyakorlatilag egy biztos pont van az életünkben: a másik. Ez a munkával töltött tíz év a legboldogabb időszaka életemnek, minden nap volt kitől töltődni, nem hőszivattyúzni kellett hanem kiáltam a napra és fotoszintetizáltam, áradt belém az energia, és ebből vissza is adtam, nagyon nagyon sok mindent tettem renbe magam körül.

És elértünk majdnem ide, ahol vagyok. Mi történt, ezt az energiát kiapadhatatlannak hiszvén, törtem előre és előre, egyre több dolgot tudtam egyre nagyobb kaliberben rendbe tenni, lettek új ellenségek amikből viszonylag kevés volt a 10 év alatt, de a hála és a köszönöm mindannyiszor visszatöltött. És akkor valami komolyat tettem le azt asztalra. Egy napi több száz hibát okozó programot 3 hónap alatt kijavíttattam úgy hogy napi 10 hiba lett összesen. Mindenenen és mindenkin átverekedtem a megoldásokat. Sok ezer ügyfele megmaradt ezért a cégnek! Ettől mindenki leverte a vigyázmenetet.

Mikor befejeztem óriási üresség lett az életemben. Kipipáltam egy nagyon komoly taskot. És kaptam érte egy soha nem látott tiszteletet. De vége volt, feltöltődve a kapott tisztelettől mégnagyobbat akartam, valami grandiózusat és léptem egy olyat amilyet csak filmekben láttunk. Levél ment a vezérigazgatónak. Itt vagyok én tele energiával, világot szeretnék váltani, meg van hozzá tudás, akarat, tettvágy, magyarul energia. Akarod?

Akarta. És most itt vagyok egy vagyok a hatból akinek alapjaiban kell megreformálni a céget. Másfél ezerből 6 kiválasztott. Volt 4 hét tréningünk is. Kb 2 hónap alatt fogyott el az energiám. Nincs ami visszatöltsön. Most padló van és az alatt. Nincsenek sikerélmények. Nem a saját szabályrenszeremmel kell menni, hanem egy leírt rendszer szerint. Aszerint nincs sikerélményem, amik vannak azok a saját rendszer szerint vannak, de csak saját magam örömködök rajta. Hiába tudom azt a bölcseséget:

Az lesz, amit elhiszel, hogy lehetséges!

De én ezt nem hiszem el és amit meg elhiszek az SENKIT NEM ÉRDEKEL, hiába festettem ki egy irodánkat, hiába cseréltettem le az összetört mennyezetet, és takarítattam ki a 200 ember munkahelyén az évek óta nem tisztított klímát ezek senkit nem érdekelnek. Se a vezetést és azok aki most kapnak levegőt azokat se. Azok amik meg neki fontosak azok se nekem nem fontosak se az ügyfeleknek, de igazán lehet, hogy senkinek. Nincs sikerélmény nincs energia. Nincs múzsám, nincs energia. Vezető lettem. Az eddig barátok "managerként" tekintenek rám. Az eddig általam sem feltétlen kedvelt vezetőkkel nem leszünk barátok. Munkahelyen nincs aki szeressen aki visszatöltene. Hiába a jótettek, se alul nem köszönik meg se felül. Otthonról sem kapok elég energiát, mert ugye van egy másfél éves gyermek. Mama figyelme megosztott. Otthon van a főtask. Én már csak mellékes vagyok. Se nem vagyok már főférfisten se egy icipici istenecske, otthon új istenség született. És akkor most itt vagyok, otthonról kevés jön, munkából semmi, de persze a törlesztőket fizetni kellene. De elfogyott az energia a munkához. Remélem nem a létezéshez...külső szemmel minden jó és alig lehetne jobb. De belül már összeomlott minden. Sürgősen kellene egy új fejlettebb hőszívattyús módszer ami a negatív energiából és a semmiből is tud életenergiát kinyerni, de nem találom. Ott a gyermek, a világ 95%-ának a gyermek adja azt az energiát ami erőt ad az élethez. Nekem nem ad. Apámnak se adott. Ad de nem eleget, 1,5 óra játék kevés 10 óra munkahelyi szopáshoz. Mi a faszt csináljak??? Honnan jön másokban az életerő. Vannak napjaim amikor 20 dolgot megcsinálok, mert van erőm hozzá, de máskor semmit napokon át. Miből táplálkozik az életerő, miféle energia az aminek ilyen hatása lehet, világot lehet váltani vele, és a hiánya szuiciddá tesz. Van ennek egysége? Ha érzem hiányát, vagy érzem amikor túlcsordul akkor ezekszerint mérhető. Vagy az egész egy kibaszott hormon, és attól függ mit eszünk, mi kattan meg bennünk több vagy kevesebb termelődik. Ha így van akkor ezt kívülről is be lehet vinni? Ezért vannak a drogok pl alkohol is, a tudamódosítók az antidepresszánsok? Ha ilyennel végzel resetet pl berúgsz annak van értelme? Azok akik sikeresek, azért azok mert vagy sok van ebből, vagy túl kevés és hajta utána a vágy? Nekem nehéz megértenem, hogy ha valakinek van elég akkor az miért nem az? Megkeresett 1 milliárd után miért kell az újabb? és emiatt rombadönteni világokat. Ez is egy drog, az egész kibaszott életünk a hormonjaink utáni vágy? Ez az élet értelme?