Most láttam. Tíz percig ültem a székben utána mozdulatlanul.
Első gondolatként az jutott eszembe, hogy az Avatár a modern, új Jézus, egy új Újszövetség. A mi világunk keresztény gyökerű az ember már gyerekként ezt szívja magába. Persze később a felnőtté válás során új vallása lesz, a saját független, de valahol gyökerező új vallása, erről már sokszor értekeztem. Mígnem megszületnek a gyerekei, hogy azzal a család fogalma, a korábbi elbaszott családja után egy új értelmet nyerjen. Az anya és apa kifejezések új emberben manifesztálódnak, más lesz a mama és a dédi is. Más lesz a karácsony és a születésnap. A család szó pedig az egészen felül álló jóságot összefoglaló fogalom lesz, mellyel valahol visszatalál vallási gyökereihez is.
Az ember megáll egy Betlehem előtt nézi a végtelen egyszerűséget, ahogy egy istállóban hozza világra a gyermeket a nő, ahogy az apa ott van végig és megérti, hogy a korábbi harcos és bosszúval teli vallások után kétezer évvel ezelőtt, mi volt a forradalmi a keresztény hitben. Két szó: szeretet és megbocsátás. Két olyan fogalom, ami gyökeresen különbözik az addigi háborúzó istenek világképétől, ahol a bosszú a mozgatórugó. Persze, hogy azóta ugyanezek a fogalmak az egyházak és évezredek alatt hogyan torzultak az másik téma, de jó leásni az alapokhoz. Én alapból képtelen vagyok a bosszúra, ezért nekem ezek felismerése valahogy megnyugvást hozott. Ott a jászol mellett, minden ott van, amit értéknek tudok felmutatni: család, és szeretet, miközben a háttérben persze mutatóba ott van az erőszak, és a bosszú is.
Pár napja a szomszéd összezúzta az autónkat a garázsban. A szomszéd öreg is és az a ránézésre rosszindulatú fajta. De eddig hihetetlen kedves volt velünk, és a fejemben az előítéletesség ellenpéldájaként igyekeztem viszonyulni hozzá, persze úgy hogy mindig tettrekész voltam az előítéletem szerinti verbális visszaütésre, ha valami mégis előkerül az összefutásainkban.
Tegnap előtt megint egymásba akadtunk a folyósón, mi négyen: a család, és ő. Kedves volt és gratulált az legkisebb gyerkőchöz. Őszintén örült az átépítés sikerének, és nem csak azért, mert már nem zajongunk. Egyébként korrekt ember, mert a sérülés mellé a díszlécbe tűzve otthagyta a névjegykártyáját. Ráírva a következőket: "a sérülés azért történt mert túl közel állt meg" mármint én. Tényszerűen nézve én nem tudok messzebb állni, mert a másik oldalon oszlop van. Pont aznap néztem, hogy napról napra jobban kicentizem és aznap csak 2 centire voltam az oszloptól. Ergó a másik oldalon nem lehet több hely, ergó ő volt a béna. De kit érdekel. Én tudom. Kell ennél több? Szóval a gratuláció után kérdezem, hogy tudja-e, hogy enyém a Zafira. Nem tudta. De zavarba jött. Mondtam, hogy nem érdekes. Lesz még rajta több karcolás is. Ha szeretné megnézheti a krampácsolás végeredményét megmutatom az új szobát. Köpni nyelni nem tudott, mondta, hogy most hótaposó van rajta, és hát nagyon sajnálja a horzsolást. Hálisten az én autómon csak két nagyobb karcolás van, de az ő Suzukija jobban sérült. Mondtam, hogy én is sajnálom. Majd békében elváltunk. Felszabadító érzés volt.
És akkor most este megnéztem, hogy mit jelent az avatar szó, és ezt a kettőt találtam: Avatár a wikipádiában és Avatár ami elég megdöbbentő volt.
Az avatár szó isten földi reinkarnációját jelenti. Ugye keresztény hit szerint mi is volt Jézus? Isten fia, a földi megtestesülése. Az avatár szó másik jelentése a "teremtés művészete" és ez is kemény egybeesés, amikor az elmúlt egy hónapban minimum tíz dolgot tudok felsorolni, ami megvalósult olyan dolog, ami hónapok, sőt évek óta húzódott és most rájuk gondolva megtörténtek. Például az, hogy van újra állásom, egy önéletrajz megírása nélkül előző munkahelyi multis fizetéssel, magyar cégnél, mindenféle ismeretség nélkül, a válság közepén. Persze holnap lehet máshogy lesz, attól függően, hogy mit hiszek el.
Tudatos emberek egy idő után észreveszik az összefüggést aközött, hogy "amit el tudnak hinni, hogy sikerülhet" az sikerül is, és amit eleve kudarcra ítélnek, az esetek 99%-ban valóban nem sikerül. Nos nekem életcélommá vált a lehetetlen küldetések felvállalása, és megoldása. És vagy én vagyok defektes, hogy ezeket a dolgokat nem érzem lehetetlennek, vagy a külvilág túl lassú, és pesszimista ahhoz, hogy változtasson. De túl sok minden ért össze mostanában bennem ahhoz, hogy lássam, hogy a hitnek akármilyen isten, eszme, felé is irányul, teremtő ereje van. Legfőképp, ha magunkban az életünkben találunk mozzanatokat, ami erőt ad a hithez.
Egyet nem értek még, és valószínűleg ezt hívják a szabad akaratnak. Min múlik, az hogy mit hiszünk el? Mert ugye ez erősen emberfüggő, és minden ezen múlik, és olyan mint a szerelem, hogy ésszel nem tudunk szerelmesek lenni, nem tudjuk meggyőzni magunkat, hogy most szeressd őt vagy higgy abban, ezek belülről jönnek. És a skála is széles: vannak kishitűek, a hitetlenek és a vakmerők. Egy a biztos csak, egy nem működik a készen kapott hitvilág, és a külső elvárás szerinti élet pl csak a pénz, a bigott vallás, a cosmopolitanos, autós folyóiratok, és plaza sétálás során generált álvágyak. Ha felismerjünk magunkban a valós és nem készen kapott vágyakat akkor, egy kicsit mi is avatarok, azaz saját vágyaink, életprogramunk, ergó boldogságunk teremtői és megvalósítói lehetünk.
Mert a hit az mi is? Egy szabad akarat vezérelte belső szűrő, hogy mi jó, és mi nem jó, egy irányító erő, hogy merre menjünk, mit csináljunk, milyen normák szerint éljük életünk. A különböző hitvilágok általában megnevezik a hitük tárgyát az Istent, vagy isteneket, amik létrehozzák ezt a szabályrendszert. A hitvilágokban általában még az is kimondódik, hogy az Isten, vagy Istenek teremtettek meg minket a maguk hasonlatosságára. Nos, ha a hit belőlünk fakad, és nem más, mint a tudatallattink iránymutatása, túlélőkészlete erre a világra és a másvilág felé, akkor ki is teremtett kit?
Ki a teremtő és ki Isten?
