Csodás a magyar nyelv. Ezt a két szót nem lehet semmilyen általam ismert nyelven szembe állítani pár betű kicserélésével. Sinn und Gefühl, mind and emotion. Ugye mennyivel jobban hangzik a szittyamagyar.
A blog két célból íródik, bár ez sztem átjön. Kipufogás és példastatuálás. Olyasmi volna jó ami nem célirányos, más mint minden más. A világ egyik fele affelé tendál, hogy csak tablettászene szóljon lásd Roxy, vagy csak bugyinedvesítő andalító ősslágerek azaz Sláger, vagy egyértelműen a sznob jazzrajongóknak csontig benyalva "intelligens embereknek" hívó Jazzy. Ennek ellentetje a "mindenki aki szereti" típusú rinya-magyar-külföldi-semmilyenkockázatotnemvállaló-dzsuvát játszó Juventus és Danubius. És amikor már ötödszörre tekertük volna körbe az étert egy perc alatt a scan gomb nyomkodásával, akkor megjelent a Petőfi rádió. És ővön alul verte az összes rádiót. Közszolgálatilag. Egy ideig halottuk a sírásrívást, hogy most aztán mi lesz a műsorokkal blabla, aztán szép lassan mindenki a korosztályomban el kezdte hallgatni. Mert jó. A jó definiciójánál mi is szerepel. Minden olyan dolog, ami megelédésünkre szolgál, amiből tanulhatunk, ami szórakoztat, ami izlík, ami felizgat vagy lecsillapít. Meghatározhatatlan. De érezzük, mint az erkölcsöt, az etikát a lelkiismeretet az összes ilyet. Nos ha egy megerőszakolt szóképpel szeretnék élni akkor szép lenne "az iránymutatás Petőfijének lenni".
De a Petőfin van rap és acid jazz is. Itt is. Van nap amikor a teljes létemet letaglózza egy feloldhatatlan morális ellentét. Ilyenkor kipufogás van. Érzelmi környezetszennyezés. Máskor pedig olyat mesélek, ami tanulságos lehet, vagy mert Veled is megtörténhet, vagy mert már meg is történt. A bullshit az nem kenyerem, se nem eszem se nem szelek másnak belőle :) Itt érzelmet vagy értelmet kapsz.
