Gyakorló apaként a következő dilemma teszi skizofrénná a mindennapjaimat. De leginkább a hétvége hétköznap váltása tesz szuiciddá.

Ma eredetileg a megelégedettségről szerettem volna írni. Arról, hogy milyen jó férfinek, családfőnek, apának, és csomó szinoním fogalomnak lenni. Ehelyett munkahelyre beérve már máshogy látom. Mi a világ azon szerencsésebb felén élünk ahol 5 napi munkával elvileg lehetséges eleget keresni a maradék 2 nap nem dolgozásához. (Elvileg ugye). De ez óhatatlan kettősséget eredményez. A munka akármilyen jó is, nem saját gyerek kacaj, ugyanakkor otthon akármennyire is jó játszani, óhatatlanul eszembe jut, hogy mennyi más hasznosat lehetne csinálni ugyanaz az idő alatt. Nem tudom mi a megoldás. 14 hónapja minden nap ezen gondolkodom. Ami biztos, hogy nem vagyok "multitaszking mesin" több más férfitársamhoz hasonlóan nem vagyok nő. Nem tudom különválasztani az órákat a délelőttöket az estéktől. Egy nő képes egyszerre 5 dolgot csinálni, egy férfi nem. Genetikai csökevénység. Cserébe azt nyertük, hogy arra az egy dologra jobban tudunk koncentrálni. Marhán jó. Egy takarításon lehet lemérni. Én képtelen vagyok a mindennapi szintentartó takarításra. A páromnak fél óra nekem 4. Egyszerűen olyan atomi részletekig lemegyek ilyenkor a takarításban, hogy azt nem lehetne minden nap. Lustaságból és ezért is csak nagyon nagyon ritkán teszem. Szóval, hogyis van ez a 8 óra munka 8 óra pihenés, 8 óra szórakozás, elvi tévhit. Kicsit olyan ez mint az "orgazmusnak márpedig lenni kell". Mindenki, akinek nem sikerül a 3-as 8-as szabályt az automatikus kudarcként könyveli el. Pedig kudarc-e valójában? Vannak kollegák, akik képesek fájrontkor felállni. Nekem nem megy. Én nem vagyok ilyen hatékony. Inkább benn vagyok 12 órát, mint katona fegyelemmel végigpörögjek 8 órát. Nem megy. A munka alatt is élek, beszélek, érzek, vagyok és mellettem is vannak. A kollegáris viszony az egyik legtisztább emberi kapcsolat. Voltam vállalkozó. Kell a tökömnek. Ott mindenki vagy alattad vagy feletted van. Nincs melletted senki. Csak jó esetben a párod. Őt meg kiidegeled. Szóval a 12 órában benne van a társadalmi éritkezéseim 90%-as is. A barátságok és ellenségek is minden. Gyakorlatilag ez a világ, meg ami ugyanezen idő alatt még mondjuk a neten bejön. Mert a világ az ami elfér itt az 1024x768-on 3 soros cikkekben, a többi már sok, illetve nem létezik.

Szóval ha ez a világ akkor mi van otthon. Valami nagyon más van. Ott az aláfölérendeltség legdurvább foka van. A szülő gyerek viszony. Ami egyszerre felelősségteljes és kötetlen. Miért is mert a szülőség kimeríti az egyszerű fizikai köteléket. Mert akárhogy is lesz, akármilyen szarul is alakul a kapcsolat. Akkor is én apa és ő gyerekem lesz. Míg másik oldalról olyan felelősség ami ép ésszel felfoghatatlanul nyomasztó. Miért is. Ha van háziállatod akkor érted. Azt be lehet tenni korlátok közé. Falak, kerítés stb. Az azon belüli életre kell csak felkészítened, plusz ott vannak az ösztönök is. Egy gyerek kurvára más. Alig vannak ösztönök. Egyszerűen mindennel kárt tud magának csinálni. Az önveszélyesség szónál egy gyerek képe van az enciklopédiában. Tök jó példa, hogy a macskák alapból nem esznek mérgező növény, a macskák egy hónaposan maguktól szobatiszták, a macskák nem esnek le. Míg egy gyerek... ha csönd van akkor fuss, mert valami olyat csinál ami baj lehet. Az eddig legnagyobb ilyen észrevett csöndeknél a következők történtek: két marék földet megevett a hibiszkus cserepéből (azóta nincs több virágunk, kint van mind a lépcsőházban), ma babaőr adapterét kihúzva a másik felét akarta vadul a konnektorba tuszmákolni (igen minden konnektorban van védő!), illetve a hétvégén az ikeás cipőpolccal sikerült az egész kicsi ujjáról lezúzni a bőrt. Szóval az a kemény, hogy fel kell készíteni őt az önvédelemre. No ez a kemény. És amikor a legjobban belejönnél ennek gyakorlásában hétfő lesz. Bazzeg.